Saglam, Melda PT, PhD és mtsai: A belégző izom tréning (IMT) szerepe a pulmonális artériás hypertoniás betegeknél

Közzététel: 2015. november 30.

Inspiratory Muscle Training in Pulmonary Arterial Hypertension
Journal of Cardiopulmonary Rehabilitation and Prevention 2015;35:198-206.

Pulmonális artériás hypertoniáról (PAH) akkor beszélhetünk, ha a pulmonális artériás átlagnyomás nyugalmi helyzetben legalább 25 Hgmm-re emelkedik. Több okra is visszavezethető, vagy idiopatikus, vagy más betegségekhez (kötőszöveti betegségek, veleszületett szívbetegségek, autoimmun betegségek) köthető. A pulmonális vascularis ellenállás jelentős növekedése tapasztalható, mely a jobb kamrai utóterhelés növekedését, a jobb pitvar leállását eredményezi, s ezáltal halált okozhat. Főbb szimptómái a syncope, a dyspnea, és a túlzott fáradtság. A korábbi kutatások megállapították, hogy a PAH-ban szenvedők belégző izmainak gyengesége tapasztalható, valamint megterhelés esetén a fáradtság és a dyspnea is nő. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, hogy a belégző izom tréning (IMT) hozzájárulhat az izmok erősödéséhez, s jobb fizikai funkciókat eredményezhet. A török kutatók által végzett randomizált, kontrollált vizsgálat azt próbálta felderíteni, hogy az IMT milyen hatással van PAH-betegek pulmonális funkcióira, a légzőizmok erősségére, a funkcionális teljesítményére, a dyspnea-ra, a fáradtságérzetére és az életminőségére.

A vizsgálatban olyan klinikailag stabil állapotban levő, a WHO funkcionális besorolása szerinti második és harmadik osztályba tartozók vehettek részt, akiknek az elmúlt három hónapban nem változott a célzott gyógyszeres kezelésük. Kardiológus és reumatológus is felmértre a páciensek állapotát, majd 15 fő került a terápiát kapó, 14 fő pedig a kontrollcsoportba. Mindkét csoport hat héten keresztül minden nap harminc percet töltött IMT-vel, de az első csoport a maximális belégzési nyomás (MIP) 30%-át, az álkezelést kapó 14 fő pedig csak 10%-át kapta. Az IMT előtt és után a pulmonális funkciót, a légzőizmok erejének nagyságát, a funkcionális teljesítményt, a dyspnea-t, a fáradtságérzetet és az életminőséget mérték. A pulmonális funkciókat spirométerrel mérték, s rögzítették az erőltetett kilégzési másodperctérfogatot (FEV1), az erőltetett kilégzési vitálkapacitást (FVC), és a kilégzési csúcsáramlást, és ezeket az elvárt értékekhez viszonyított százalékban adták meg. A MIP-et és a maximális kilégzési nyomást (MEP) is rögzítették. (Az izmok gyengeségének határértékét 80 H2O cm-ben határozták meg.) Funkcionális teljesítményellenőrzésére a 6 perces járás tesztet (6MWT) alkalmazták. A módosított Borg-skálával mérték a légszomjat és a fáradtságérzetet a teszt előtt és után. A feladat közben a módosított orvosi kutatási Dyspnea-skálát (MMRC) alkalmazták. A fáradtságot a Krupp kimerültségi skálával (FSS) követték nyomon. A maximálisan elérhető 63 pontból 36 esetén már jelentősnek mondható kimerültségről beszélhetünk. Az életminőséget a Nottingham Health Profile kérdőívét (NHP) használva mérték fel. (Ez a skála 0-tól 100-ig terjed, a magasabb érték cselekvőképességi korlátozásra, illetve társasági és érzelmi problémákra utal.)

A két csoport átment az alapértékek megállapításának vizsgálatán. Nem volt szignifikáns különbség a két csoport között a demográfiai és a klinikai változókat tekintve. Mindkettő heterogén volt, s megtalálható volt benne mind PAH-beteg, mind PAH-hoz köthető betegségben (pl. veleszületett szívbetegség) szenvedő páciens is. A kezelés alatt és után nem volt megfigyelhető változás az életjelekben.

Eredmények:

Pulmonális funkció: A FEV1 és az FVC százalékai jelentős mértékben növekedtek az elvárthoz képest az intervenciós csoport esetében, de ezt a kontrollcsoportnál nem lehetett tapasztalni.

Légzőizmok ereje: Az IMT csoport 71%-a és a kontrollcsoport 65%-a esetén volt az izomerő a gyenge kategóriába sorolható (MIP < 80 H2O cm) a vizsgálat kezdetén. A hat hét alatt a MIP, az elvárt MIP százalék, a MEP és az elvárt MEP százalék jelentősen javult az IMT csoportnál, de a kontrollcsoportnál nem. A kezelés után az intervenciós csoport csupán 14%-a szenvedett továbbra is a belégző izmok gyengeségétől, míg a kontrollcsoportban ez az arány továbbra is 60% volt. Az IMT hatására a kezelést kapó csoport MIP-jében 26.14 ± 12.16 H2O cm javulás volt megfigyelhető, míg a kontrollcsoportnál ez az érték csupán 5.87 ± 12.64 H2O cm volt. Szintén komoly különbségre derült fény a két csoport MEP értékei között is (10.00 ± 8.28 H2O cm, illetve 2.80 ± 9.81 H2O cm).

Funkcionális teljesítmény: A pulzusban, oxigén szaturációban, az alsó végtagok izmainak fáradtságában és a fáradtságérzetben nem lehetett kimutatni szignifikáns különbséget. Mindazonáltal jelentős javulást lehetett megfigyelni a lesétált távolság százaléka és az elvárt érték között. Az IMT-csoport átlagosan 50 méterrel javult, míg a kontrollcsoportban ilyen változás nem volt tapasztalható.

Dyspnea és a fáradtságérzet: Az IMT-csoportnál jelentősen csökken a fáradtságérzet a kezelést követően, jelentősen csökkent FSS és MMRC dyspnea-értékük is.

Életminőség: Az NHP szerint mért adatok nem mutattak ki számottevő különbséget a csoportok között. Az érzelmi kérdéseknél az IMT-csoport jobban teljesített, de más kérdéskörökben nem volt lényegi különbség.

A kutatás legfontosabb eredménye mindenképpen abban áll, hogy rámutatott: a PAH-páciensek közül az IMT-csoport tagjai jelentős javulást mutattak a légzőizmok erejében, a funkcionális teljesítményben, a dyspnea-ban és a fáradtságérzet terén. A hat héten át tartó IMT hatékonyan növelte a PAH-páciensek MEP értékét. Egy korábbi, krónikus obstruktív tüdőbetegeket (COPD) IMT-vel kezelő vizsgálat a MIP értékének 13 H2O cm-rel való emelkedését érte el, jelen kutatás alanyainál ez az érték az IMT csoportban 26.14 ± 12.15 H2O cm, a kontrollcsoportnál 5.87 ± 12.64 H2O cm volt. Mivel jelenleg ez az egyetlen kifejezetten PAH-betegekkel foglalkozó IMT-vizsgálat, ezért az adatok összehasonlítása más eredményekkel természetesen egyelőre nem lehetséges. Bebizonyosodott, hogy PAH-páceinseknél az IMT-t alkalmazva lehet javítani a belégző izmok állapotát. Ennek egyik oka a tüdőtérfogat változása lehet. Az elvárt FEV1 6%-os és az FVC 10%-os növekedését mérték, mely változások a kontrollcsoportnál nem mentek végbe. A pulmonális artériás nyomás és a pulmonális vascularis ellenállás nő a PAH-betegeknél, mely kimutatható teljesítménycsökkenéssel jár. Egy korábbi, 183 beteget számláló tanulmány szerint a 6 perces járás tesztkor a funkcionális teljesítmény terén 78 ± 49.5 méteres javulást tudtak elérni tizenöt heti tréning után. A jelen kutatásban is komoly fejlődést mutattak az IMT-csoport tagjai, akik átlagosan mintegy 50 méterrel teljesítettek jobban. (Ez a korábban, mások által vizsgált gyógyszeres kezelésnél is számottevőbb javulás, hiszen ott csak 33 méternyi volt a különbség.) A kutatásban a hosszabb táv ellenére sem mutatható ki változás a dyspnea intenzitásában és a fáradtságérzetben. Az IMT-csoport tagjai a dyspnea észlelésében az MMRC-skálán jobb pontokat adtak a kontrollcsoportnál. A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a PAH-betegek sokkal könnyebben tudtak megbirkózni a mindennapi feladatokkal a kezelést követően. A fáradtságérzetet az FSS-skálán mérték, mely valid és megbízható eszköz ennek mérésére. Az IMT-t kapó csoportnál ez a pontszám átlagosan 6,5-el csökkent, míg hasonló változás nem volt megfigyelhető a kontrollcsoport esetében. Előbbiek tehát nyilvánvalóan függetlenebbé váltak a mindennapi életükben. Az életminőségi kérdőív főként abba enged betekintést, hogy a páciensek milyen képet alakítottak ki magukban a kezelésről. A vizsgálati csoportban főként az NHP érzelmi témákat feszegető kérdéseiben látható javulás az IMT-t követően. Ez a kérdőív azonban főleg általános kérdéseket tartalmaz. Szerencsésebb lett volna egy betegség-specifikus kérdőívet használni, de a PAH-specifikus kérdőív, a Cambridge Pulmonary Hypertension Outcome Review (CAMPHOR) a vizsgálat idején még nem volt elérhető török nyelven. Egyéb területeken nem mutatkozott komoly különbség a két csoport között.

Összességében elmondható, hogy az IMT jelenős javulást eredményezett a pulmonális funkciók, a légzőizmok ereje, a funkcionális teljesítmény, a dyspnea és a fáradtságérzés terén.

Meg kell még említeni, hogy a minta meglehetősen kicsi volt, hiszen egyéb betegségekhez képest kevesebb PAH-beteg vonható be egy ilyen vizsgálatba. A csoport heterogén volt, az életminőségi kérdőív pedig nem volt betegség-specifikus. További kutatások szükségesek, melyek fény derítenek majd arra, hogy milyen hatással bírhat az ennél hosszabb időtartamú IMT.

Összegezve beláthatóvá vált, hogy lehetséges a felügyelt IMT, s hogy jelentős javulások érhetőek el a második és harmadik osztályba tartozó PAH-betegek esetén. A mindennapi élet kényelmetlenségét számottevően csökkenti az IMT által előidézett teljesítménynövekedés és fáradtságérzés csökkenése. Először nyert bizonyítást az a feltevés, miszerint az IMT kockázat nélküli klinikai eljárást jelenthet a PAH-pácienseknek, tehát mindenképpen komolyan megfontolandó terápiás lehetőség a fent említett betegek számára.

Szilágyi Attila dr.




Vissza a Referátumok oldalra


Kövessen minket a Facebookon!


Kérjük, adója 1%-ával támogassa társaságunkat!