Mont L. és mtsai: Az állóképességi sportolás a pitvarfibrilláció és pitvarlebegés kockázatával jár

Közzététel: 2013. március 8.

Endurance sport practice as a risk factor for atrial fibrillation a...

Fundacio Privada Clinic, Barcelona
E-mail:lmont@clinic.ub.es
Europace 2009; 11(1):11-17.

A rendszeres fizikai aktivitás az állóképességi mozgásformákban (távfutás, kerékpározás stb) a kardiovaszkuláris rizikó faktorok mérséklésében hatalmas jelentőséggel bír, így az idősödő személyeken a heti néhányórás, közepes intenzitású testmozgás a pitvarfibrilláció (PF) előfordulását csökkenti, azonban az ennél sokkal több és intenzívebb sporttevékenység – például a maratoni távokon versenyzés – a pitvarfibrilláció esélyének növekedésével jár. A kimutatható stukturális szív-eltérés és egyéb, a fibrillációra hajlamosító patológia híján izolált (lone) PF és flutter gyakori előfordulását a hatvanas éveik előtt is 1998-ban Karjalainen írta le a skandináv tájékozódási futókon. A fibrilláció és a flutter bizonyára azonos okból eredeztethető, így a teendők szempontjából sincs különbség közöttük. Míg a nem aktív populációban ezek előfordulása az 50-60-as kor felett 1 százalék körül van, az állóképességi sportolókon-versenyzőkön ennek többszöröse a gyakoriság, Karjalainen és mtsai vizsgálatában 5,3%.
A szerzők – köztük Brugada J.– aritmia klinikáján 1998 óta figyelnek arra, hogy a tünetek miatt hozzájuk forduló fizikailag inaktívak 15 százalékán, míg a veterán sportolók 63 százalékán láttak pitvarfibrillációt. A Barcelona Maratonon 1992-ben részt vett futók és a REGICOR tanulmányban kísért egészséges, de nem sportoló lakosok körében 10 év után a PF előfordulása 0,43 illetve 0,11/100 volt. Baldesberger (2008) 64 profi svájci kerékpároson 10 százalékban láttak fluttert, a kontrol csoportban egyet sem. Ezzel szemben Pelliccia (2005) nem talált gyakrabban PF-t az élvonalbeli sportolókon – akik azonban fiatalabbak voltak. A flutter a pitvarfibrillálók egytizedében fel-felléphet.

A foglalkozás miatt nehéz fizikai munkát végzőkön is gyakoribb a PF a GIRAFA tanulmány szerint (Mont etc. Europace, 2008), míg egy dán tanulmány csaknem 40 ezer személyen nem talált kapcsolatot a fizikai munka nehézsége és a PF vagy flutter miatt szükséges orvosi ellátás között (Frost, 2005).
A kiváltó trigger a – főleg pulmonális erekből induló – pitvari ektopiás ütések lehetnek. A vagus tónus bizonyosan kiváltó tényező, de feltételeznek egyéb tényezőket is: gastroözofageális reflux, a pitvar tágulata és fibrózisa, a CRP-emelkedéssel is jelzett gyulladás. A kollagén egyensúly megingását látták a vetarán atlétákon, amely a fibrózis kialakulásának kedvez. A veterán sportolók pitvara általában tágabb, a legtöbb esetben szövettani eltéréseket láttak. Anabolikumok (késői) mellékhatásait is felvetették, ámbár az állóképességi sportágakban ez kevéssé valószínű.

A típusosan középkorú távfutó, aki psychésen sportolás-függő, a többnyire a hajnali órákban, vagy étkezés, alkoholfogyasztás után jelentkező aritmiát sokszor nem éli meg.
A sportolás mérséklése a „mindenkinek javasolt” mértékig, flecainid és diltiazem együtt többnyire megszünteti a PF-t. Az abláció – akár ismételve – 90 százalékban is hatásos lehet a sportolókon, akik folytatni akarják a versenyzést. A szerzők a gyógyszeres kezelést és a (verseny)sportolás abbahagyását tartják a leghelyesebb teendőnek.

Apor Péter dr.





Vissza a Referátumok oldalra


Kövessen minket a Facebookon!


Kérjük, adója 1%-ával támogassa társaságunkat!